De ami alatt zajlott a brüsszeli diplomáciai kis “csetepaté”, a küldetés engem Ankarába és Isztambulba szólított. Kétoldalú parlamenti tárgyalásokat kellett lefolytatnom, voltak miniszteri találkozóim is, továbbá találkoztam a török gazdaságot képviselő országos kamarával és üzletemberek szövetségével is. A Facebook és Twitter profilomom folyamatosan írtam ezekről.

Nem tudtam viszont írni arról, hogy a találkozók előre betervezett tematikái mellett a munkaebédeken vagy vacsorákon a szigorú szabályokat félretéve sok témát meg tudtunk beszélni, és ezek között szerepelt a kisebbségpolitika is. Törökország nagyon merev ebben a kérdésben. Nem hajlandó elismerni a nemzeti kisebbségek intézményes státusát. Ezért folyamatosan a kurd kisebbség az utcán, és néha akár merényletekkel próbálja felhívni a közvélemény figyelmét a saját problémáira. Természetesen ez sem segít nekik, mert az egyre erősödő Törökország, valamint az államigazgatás egyre erősebb vallásos megközelítése ellenáll, és nem tárgyal új jogi eszközökről a kisebbségek védelmére.  A tárgyalásaink alatt Isztambulban 16 rendőrt megsebesítő bombarobbanás volt, és elutazásunk után Ankarában a kormányfő hivatala mellett robbant egy másik bomba. Mindez arról tanúskodik, hogy lehet gazdasági csoda, de vannak olyan társadalmi feszültségek, amelyekre a jólét sem ad választ.

Két ország, két különböző domináló egyház és hasonló magatartás a kisebbségekkel szemben. A balkáni térség az elmúlt két évtizedben több tízezer áldozatot követelő, kisebbség többség viszonyából fakadó háborút kellett elviseljen. Vannak pontszerű, akár úgy is fogalmazhatok, hogy rákényszerített megoldások, de sajnos nincs tanulságlevonás, és ösztönös hajlandóság a kisebbségek helyzetének megoldására.

És akár utóiratként egy bekezdés Cristian Diaconescu külügyminiszter szerb témában rendezett meghallgatásán elhangzott hozzászólásomról. Egyértelműen elmondtam, hogy a román állam magatartása helyes volt ebben a kérdésben, az anyaország mindig oda kell, hogy figyeljen határon túli nemzetrészeire. Románia még ma sem tesz eleget a szomszédos országaiban élő románokért, sokszor csak felmutatja ezt, de tartalom nincs benne. A Timok-völgyi románok helyzete nagyon hasonlít a moldvai csángók helyzetére. A moldvai csángók most már iskolai rendszerben is tanulhatnak anyanyelven, de még nem hallgathatnak anyanyelven szentmisét. Jeleztem a miniszternek és a bizottsági tagoknak, hogy én pesszimistán nézek a szerb ortodox egyház nyitottságára, mert azt tapasztaljuk, hogy politikailag lehet állami rendszereket építeni a csángómagyarok érdekében, de még a román állam sem tudta megoldani az anyanyelvű szentmisék megtartását a iaşi-i katolikus püspökségnél. Síri csend követte felszólalásomat, úgy érzem nagyon hiteles volt és valós alapokra támaszkodott.

De térjünk vissza a mai nap délelőttjére. Ma reggel 10 órától élő adásban voltam a Money Channel tévécsatornán, és onnan siettem a Képviselőház plénumába, mert tudtam harmadik napirendi pontként a Sapientia egyetem cikkelyenkénti vitája szerepelt. Persze azért meg kell jegyeznem azt a nem mellékes tényt, hogy nem naiv képviselőcsoportként mentünk bele a mai nap vitájába, hanem két úgynevezett biztosítékot vittünk be a vitába: az Agora Egyetem elfogadását, amely fontos volt a PDL-nek, és a SIE vezetőjének a megszavazását.

A cikkelyenkénti vita hamar ment, nem volt gond, csak Petre Calian ment ki a mikrofonhoz, hogy elmondja, támogatja az akkreditáció elfogadását, mert az Kolozsvárt erősíti, mint egyetemi központot. Ha engem kérdezne valaki, inkább azért szólalt meg, hogy rögzítve legyen a véleménye esetleges jövőbeli tárgyalásokhoz.

Aztán a lusztrációs törvényt, a kataszteri hivatalok átszervezését és a büntető törvénykönyv módosítását tárgyaltuk meg. Néhány információ ezeknek a törvényeknek a vitájáról. A lusztrációs törvény kapcsán Máté András felszólalásaiban azt kérte az RMDSZ részéről, hogy tegyük a törvény hatálya alá a volt UTC vezetőket és az ügyészeket is. Az első javaslatot a PDL nem támogatta, ezért függetlenül attól, hogy volt átszavazás a javunkra, nem ment át. Az ügyészek esetében a PDL-nek nem volt hivatalos álláspontja, ezért javaslatunk a kisebbségi csoport testületi szavazatával valamint nagyszámú PDL-s szavazattal átment. A kataszter átszervezésénél többen felszólaltunk, mert úgy látjuk, az átszervezés pillanatától kezdődően az intézmény majdnem teljesen leállt, ezért a visszaszolgáltatás gyakorlatilag három hónapja szünetel.  A büntető törvénykönyv esetében megszavaztuk, hogy a gyilkosságok elkövetőinek felelőssége ne évüljön el, bármikor legyen lehetőség a bíróságokon elindítani a felelősségre vonás eljárását.

A viták fél 1 körül fejeződtek be, ezt rövid szünet követte, majd jött a végszavazás, illetve az összevont ülés a Szenátussal a SIE és az Audiovizuális Tanács ügye miatt. Egyre inkább kezdtük érezni, valami nincs rendben, mintha minden túl könnyen működött volna. Arra lettünk figyelmesek, hogy a két ház elnöke el akarja kezdeni a közös plenáris ülést, a képviselőházi plenárist pedig délutánra akarja halasztani. Ekkor kitört a botrány, mert jeleztük mindent a feje tetejére állítunk, ha nem tartják be a megállapodott ütemtervet. Fél óra feszültség és „színfalak mögötti” vita következett, aztán a PDL vezetősége belátta, nincs más út, tartani kell a megállapodott napirendet.

Az Agora Egyetem ügye a SIE ügye mellett azért volt erős biztosíték, mert először a Sapientiáról szavaztunk, és csak utána a többiről. És működött.  A szavazás hozta a kitűzött célt, nem csak hogy kvorum volt, de nagyon nagy többség szavazott a Sapientia mellett, többen, mint majd utána az Agorára. Átment aztán a lusztrációs törvény, majd a büntető törvénykönyv. A két utóbbi törvény elfogadásának következtében egy volt forradalmár végre abbahagyhatja hosszú ideje tartó éhség sztrájkját, és ez csak egy példa.

Következett a SIE vezető-választás (megjegyzem nagyon jó javaslattal álltunk szembe), és kijelöltünk két személyt az Audiovizuális Tanács élére. Itt sikeresen tudtuk az év végéig helyettesíteni Szász Attila megüresedett helyét Túrós Lóránt személyével.

Ezek a száraz elmesélt tények. De így a nap végén néhány személyes élmény és meglátás:

1. Jó volt kétszeres biztosítékkal menni bele a napirend végigvitelébe. Túlságosan fontos volt a Sapientia, hogy a véletlenre bízzuk. Kiderült, igazunk volt. Ha nem így tettünk volna, most nem beszélnénk sikeres szavazási eredményről.

2. A partnereink esetében ma ismét kibújt a szög a zsákból. Ismét nem hitték, hogy az RMDSZ frakció nagyon “csúnyán csinál”, ha a megállapodást nem tartják be. A különböző telefonbeszélgetések a párt vezetőivel meggyőztek arról, hogy a lusztráció és egyéb dolgok miatt csak nagy nyögve mentek bele a végső szavazásba.

3. Látszott az RMDSZ- frakció minden tagján a felpörgött szívritmus, az aggodalom, az izgulás amiatt, hogy vajon úgy fejezzük-e be a napot, ahogy elterveztük. És ha a tárgyalási szünetben a kamerák lencsevégre kapták volna arckifejezésünket, gesztikulációinkat, az bizony érdekes élmény lehetett volna a nézők számára.

4. Menni kell előre, lépésről lépésre, sakkozni kell, vitázni kell, és közben nap, mint nap újabb végvárakat kell visszaszerezni, megtartani, felépíteni. Ma nem visszaszereztünk, hanem alkottunk.

5. A Facebooknak és a Twitternek szenzációs ereje van. Délután láttam egészében, hogy a Sapientia netfüggő oktatói, volt és jelenlegi diákjai alig várták az eredményeket. A magyar sajtó hamarabb tudta tőlem a híreket, mint a hírügynökségektől. Igazi vibráló délelőtt és délután volt. Tudatosan nem írtam meg a Twitterren es a Facebookon, hogy baj van a harctéren, hogy ne kedvtelenítsem el mindazokat a barátaimat, ismerőseimet, akik alig várták az akkreditáció hírét. És igazam volt, jobb volt így!

… és most nyugodtan írhatok innen, az isztambuli repülőtér étkezdéjének asztalától a mai nap kavalkádjáról

Sok sikert minden sapientiás oktatónak es diáknak! Most már rajtatok, Önökön múlik a siker.

Felfoghatatlan, hogy a  Moldvai Csángómagyarok Szövetségét ilyen helyzetbe hozza a magyar kormány.

A Csángómagyarok Szövetségét politikailag nem tudom sehová elhelyezni. Tapasztalatom az, hogy senki részéről nem fogadják szívesen, ha bábáskodnak fölöttük, viszont az őszinte segítséget mindenki részéről szívesen veszik. A csángó oktatás vezetői a szó szoros értelmében elkötelezett emberek.  Elkötelezettek a csángó ügy irányt, és nem Székelyföldön, nem Budapesten, nem Nagyváradon vagy éppen Kolozsváron. Mi harcolunk akár a román karhatalommal, akár a román pártokkal, akár a provokációval, de ők ott a saját szomszédjukat sem tudhatják támogatójuknak, mert ők a végvárakat védik. És nehogy ezt a magyar romantikus írók leírásai alapján ítéljük meg, hanem a való élet nagyon zord realitásával.

Olvasom, hogy Magyarország döntése ebben a kérdésben azért fontos, mert nem teljesen követhető az elszámolási rendszer, hogy a szervezet pénzügyeit sokszor kezdetleges formában intézik, vezetik.

Álljunk meg egy pillanatra. Elvárjuk a csángómagyar oktatásban dolgozóktól, hogy a romantikus aurával is jellemezhető módón dolgozzanak a végeken, de közben legyenek nagyon profik, nagyon precíz menedzserek. Lehetetlen és képtelen egy ilyen elvárás. Az  viszont megoldás, hogy a támogatók részéről jövő ellenőrzések azzal végződjenek, hogy megtanítsák a Szövetségben pénzzekkel dolgozó munkatársakat, hogy jobbak legyenek, és csökkenjen a mulasztások száma. Ezek az emberek, ha nem lennének, a jó értelemben, egy kicsit csángó ügyekben megfertőzött bolondok, nem lennének ott. Szívből mondom, békén kell hagyni őket. Meg kell értenie a magyar kormánynak, ahogy mindenki másnak is, aki támogatni akarja a csángómagyar közösséget, hogy nem szabad rájuk telepednie.

Most nem marad más megoldás, mint minden más erőforrást megmozgatni, és kérni a Szövetség vezetőségét vonja vissza lemondását, tekintsen el tőle.

u.i. Én több alkalommal jártam különböző minőségemben Csángóföldön. És mindig azt láttam, hogy a Szövetség, a településeken dolgozók nem estek kétségbe egy tisztségben lévő ember láttán, ellenben minden jó szót, jó tettet őszintén megköszöntek. A hála egy magyar szó, egy túrós puliszka, és a visszavárás reménye volt … kell ennél több????????

Valójában az elmúlt héten nagyon sok ember fejezte ki felháborodását a brutális rendszerváltoztatás miatt. Mert ha a törvény ebben a formában változott volna, az egyenlő lett volna a jelenlegi rendszer minden magyarázat nélküli brutális változtatásával.

Az államelnök nem értette meg a parlamenti RMDSZ-frakciók üzenetét, amikor decemberben négy héten keresztül kértük, ezt így ne tegyék közvitára, és ne szabjanak határidőket, mert társadalmi vita nélkül olyan lesz, mint egy időzített bomba. És akkor nem arra gondoltunk, hogy társadalmi elégedetlenség lesz, hanem, hogy fél éven belül, egy éven belül meghal az is, ami az egészségügyi rendszerben ma még jól működik. Aztán közhangulatkeltéssel elérte az államelnökünk azt, hogy mint az államelnöki bizottság javaslata, a törvényjavaslat felkerüljön az Egészségügyi Minisztérium honlapjára. Mielőtt az államelnök nyilvánosan is megvádolta volna a Szövetséget és a miniszterünket a reformok eltiprása miatt, Ritlihez naponta érkeztek a telefonhívások a legfontosabb Demokrata Pártbeli vezetőktől, valamint az államelnöki hivataltól, hogy tovább kell lépni, de teljes elismerésem, hogy ő az RMDSZ-frakció álláspontját képviselte, és nem hátrált meg.

Raed Arafat megalázása szerintem egy kísérlet volt az államelnök részéről, hogy hátha megbocsájtjuk neki a torzsalkodást, és belemegyünk egy gyorsított elfogadási eljárásba. A közfelháborodás után már csak egy utolsó csepp volt az, amikor a Szövetségi elnök bejelentette, hogy legalább 60 napos közvita kell, hogy nem értünk egyet a felelősség vállalással, és kifogásoljuk több pontját is a tervezetnek. Ezután jött a meglepetésként is értékelt államelnöki bejelentés, hogy nem kívánja tovább fenntartani a törvénytervezet-javaslatot. Ennek következményeként normális volt Ritli miniszter gesztusa, hogy levetette a minisztérium honlapjáról a tervezet javaslatot.

A bukaresti és más városokban lezajlott tüntetések természetes következményei a túlzásnak. Nem kívánom különösképpen a tüntetéseken lezajlott brutalitásokat kommentálni, megtette azt a sajtó. Az is egyértelmű, hogy az ellenzék lassan saját tüntetésként fogja ezt kezelni, de amit az elmúlt néhány napon láttunk igazi, valós társadalmi felháborodás része volt.

Ezen a héten a kormány és az államelnök tartozik néhány józan válasszal, és javaslattal a továbblépéshez (ez utóbbi a PDL részéről is szükséges). Ha megvannak az eljárási feltételek, akkor nyugodtan össze kell hívni a rendkívüli parlamenti ülésszakot, hogy minden politikai alakulat tudja elmondani álláspontját.

Egy másik téma, ami felmerült, hogy legyenek előrehozott választások. Egy-két alapvető információ: ahhoz hogy előrehozott választás legyen meg kell buktatni két kormányt egymás után, és utána az államelnök feladata eldönteni a parlament feloszlatását. Ahogy számolok, ha minden optimálisan működne, ez néhány hónap, ha pedig lesznek ziccerek, átszavazások, államelnöki dac, akkor pontosan akkor kerülne sorra, mint a rendes választás. Ha kiíródna az előrehozott választás, akkor az is rendben lenne, mert megoldana egy helyzetet. De ahogy ismerem a politika “csinálókat” nagy lenne a füst, és kicsi lenne eredmény.

Lehet, sokan ezt túlzásnak veszik, de ma a téren tüntető ember azt teszi, amit mi számtalanszor tettünk különböző koalíciókban. Kéri a párbeszédet, és ha ez nehéz is, de a kimértséget is. Csak az a baj, ha ezt már az utcán tüntető ember kéri, akkor a politikai rendszerekben az ugyanúgy gondolkodók részaránya lecsökkent. Szerencsére a demokrácia része a súlyok és ellensúlyok rendszere is, és ezzel lehet korrigálni dolgokat.

Ha most valaki azt feltételezi írásomból, hogy elhatárolódok az elmúlt két évtől, akkor csalódik, mert nem azt teszem, hanem jelzem, a társadalmi párbeszéd a legfontosabb, főleg egy gazdasági nehézségekkel teli időszakban.  Az emberek sok mindent megértenek, látnak már ma is eredményeket, de azt természetes, hogy nem fogadják el, ha valaki céltalanul átszervezési kalandokba kerül.

Lehet, hogy aki elolvassa ezt a bejegyzést, egy kicsit tisztábban lát. Mert a legrosszabb a sötétben tapogatózni.

Korodi Attila (RMDSZ), a román képviselőház külügyi bizottságának elnöke szerint a magyar kormányt érő nemzetközi vádak ronthatják az erdélyi magyarság helyzetét, mivel az autonómiatörekvésekre is kedvezőtlen hatással lehetnek. A politikus kedden a Duna TV Közbeszéd című műsorában arról is beszélt, hogy idén felerősödhetnek a magyarellenes hangok Romániában.

Arra a kérdésre, hogy a magyar kormányt érő nemzetközi vádak befolyásolhatják-e az erdélyi magyarság helyzetét, úgy válaszolt, ezek ronthatják a pozíciójukat, mivel az autonómiatörekvésekre is kedvezőtlen hatással lehetnek. Véleménye szerint magára maradhat az erdélyi magyarság, ha Magyarország nem szerzi vissza tekintélyét a nemzetközi porondon.
Korodi Attila a hírműsorban azt mondta: a magyar kormánynak minél előbb kezelnie kell a kialakult helyzetet, vissza kell szereznie a bizalmat, és jó viszonyt kell teremtenie Európával, mert a bizalomhiány az erdélyi magyarságot is hátrányosan érinti. Ezért  - mondta – “csak szurkolni tudok a magyar kormánynak”, hogy minél hamarabb túljusson ezen a nehéz időszakon.
Az RMDSZ parlamenti képviselője arról is beszélt, hogy a 2012-es választási évben minden politikai párt igyekszik felhasználni a nemzetiségi kérdést, ami véleménye szerint azt jelenti, hogy idén minden hónapra jut majd egy “magyar botrány”.
Kifejtette: az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy “akárhányszor egy kritikus ponthoz ért valamilyen közvita Romániában”, előkerült a magyar téma. “A nagy pártok most már nem tudnak a válság kapcsán többletszavazatokat szerezni”, ezért veszik elő a nemzetiségi kérdést – mondta, hozzátéve, az önkormányzati választások csak ősszel lesznek, ezért az év első felében várhatóan még nem erősödik meg ez a tendencia.
A politikus arra is kitért, hogy Romániában az elmúlt két évben már meghozták a szükséges, “nagyon nehéz gazdasági döntéseket”, és az ország elindult egy olyan úton, amelyet az EU kedvezően ítél meg.
Korodi Attila szerint a választójogi törvény alapján hatékony összefogással garantálható, hogy a magyarság arányos képviselete tükröződjön a parlamenti mandátumokban is.

MTI

Ugy is kezdhetném, hogy szegény a rendőrség, mert nem cserélte ki a rendőrautó elromlott kapcsolószekrényét, ezért csak kettesben tudott az autó Madéfalva utcáin “cikázni”. A valóság viszont az, hogy a rendőrautó házról házra lefilmezte azt a rengeteg kitett piros-fehér-zöld lobogót, amivel tisztelegtek a helybeliek az elődök előtt.

Nem felejthetem el azt a nyilvános túlkapást, amit három évvel ezelőtt a megyei rendőrparancsnok megtett azzal, hogy kérte akkor a zászlók levételét. Szerencsére, sikertelenül, mert határozott volt a fellépésünk, és mert azóta még több székely és magyar lobogó állít emléket az őseink előtt.

Aztán azt is írhatnám, hogy új sajtós ember jelent meg a csíkszeredai újságírói szakmai grémiumban. De közben arról van szó, hogy egy civil egy modern felvevőkészülékkel  szelektíven filmezett minden “számára” érdekes, elhangzott kijelentést, ezzel mintegy elárulva álcáját. Személycsere történt, már nem ismertem fel az egyéb alkalmakkor felbukkanó szemfüles kamerást.

És persze, megjelent egy régi Daciaval egy csapat ember. Hagymát akartak vásárolni. De nem találtak, csak ünneplő embereket, és gyorsan megörökítették őket, hogy majd mutassák meg otthon családjuknak, milyen szépen ünnepelnek Madéfalván a székelyek. A Dacia igazi lerobbant oldtimer volt, és patyolattiszta fehér aurával hirdette a benne űlők szándékát.

A román állam csak egy dolgot felejt el. Azt, hogy minél több szemfüles rendőrt, civil kukucskálót küld Madéfalvára, annál jobban fogjuk mi megtartani az őseink tanítását. Vállaljuk konokul, hogy megyünk előre a mi saját közösségünk boldogulásáért. A többi nem számít, maximum több digitális tárhelyen találnak majd ránk utódaink néhány évtized múlva.

Mindenkinek ajánlom, hogy 2012-ben a megemlékezéseink előtt ne felejtsen el  beugrani sminkeshez, mert ott lesz a folyamatos felszólítás, hogy “attention please … action … stop”.

… és még valami: ha van egy fotója, töltse fel a netre!

Mosolygós valóságkeresést kívánok 2012-ben!

Mindegy, hogy hoki-játékosok, miniszterek, választópolgárok, polgármesterek vagy kisebbségi érdekvédelmi szervezetek vagyunk, az elmúlt napokban szörnyű dolgot tettünk. Mertünk Magyarország ellen játszani és énekelni vagy hallgatni, mertük azt mondani, hogy az elnöki egészségügyi reform 4,7 milliárd eurót adna a magáncégeknek ajándékba, sokan közülünk merték már vállalni, hogy az elődeik Magyarország állampolgárai is voltak, kitettük helyenként a magyar nemzet zászlóját, mertünk önállóan gondolkodni vagy kormányzó kollégáink, vagy az ellenzék nagy elégedetlenségére, és még lehetne sorolni.

Egy biztos, ennek az országnak a boldogulásához, most már csak egy lépést kell megtenni: bennünket lábtörlő alá söpörni.

Most borítékolom, hogy a 2012-es évben nem lesz olyan hónap, hogy ne harsogjon a média magyar botránytól.

Pedig mi megvertük hokiban Magyarországot, végre először megléptük az egészségügyi decentralizációt az országban, tiszteljük az ország szimbólumait, igazi, valós önkormányzatiságra törekszünk, egyértelműen elmondjuk, nincsen teljes kormányoldali, vagy ellenzéki igazság. De hát egy-egy értelmes elme számára ezek a dolgok nem számítanak.

A jövő évre két „hazabeszélő” kívánságom van:

Ne csüggedjünk el, mert volt nehezebb is, és ne válasszuk más országok útját, hanem fejezzük be a munkát itthon, tegyük jobbá a saját magyarjaink életét.

És függetlenül attól, hogy közéleti emberek vagyunk vagy sem, ne essünk bele néhány jól megtervezett csapdába, amit honfitársaink tesznek elénk.

Mivel Karácsony napjáig van még van három napunk, megengedtem magamnak, hogy leírjam ma reggeli gondolataimat. De Karácsony közel van, és én is átadom magam a Megváltó születésnapja ünnepi hangulatának.

Áldott Karácsonyi Ünnepet kívánok!

Egy kérdés merül fel ma, éspedig az, hogy ez a döntés jogszerű vagy nem, erkölcsileg elfogadható vagy nem?

Ha az egyszerű embert nézzük, akkor egy dolog máris egyértelmű, ő minél egyszerűbb képletet szeretne arról, hogy mikor és hogyan választhatja meg az új helyi és országos döntéshozó testületekbe a képviselőit.

Ha a pártokat nézzük, akkor a sakkozás hangulata tárul elénk.

Az RMDSZ-nek az elmúlt húsz évben több választási rendszer kialakításában kellett felelősséget vállalnia, mert így vagy úgy az ő szava is számított. És mindig azért vállalt felelősséget, és azért vette ki a részét az ilyen döntésekből, hogy megakadályozza azt, hogy az ilyen vagy olyan döntéshelyzetben levő román párt olyan döntést hozzon, amelynek következményeképpen az erdélyi, a romániai magyarok helyzete gyengül a parlamentben.

Ez most is így van, csak most éppen a PDL van döntési helyzetben, és ahhoz hogy az arányosság elvének képlete érvényesüljön, kompromisszumot kellett kötnünk a partnerünkkel. Mert ha nem arányos képleten alapulnak választások, akkor akár negyedére is csökkenhet a képviselet a parlamentben. Régebb ez már előfordult a liberálisokkal vagy éppen a szociál-demokratákka, és a kitartásunk és a tárgyalási hajlandóságunk mindig sikerrel járt. Nem gyengült a romániai magyarság ereje a parlamentben, és ha egy lehetőség volt, akkor ebből a helyzetből kormányzati helyzetet is kovácsoltunk, azért, hogy “jó vagy rossz világtól” függetlenül, amit csak lehet, “haza hozzunk” a magyaroknak.

De feltettem a kérdést, hogy jogszerű, avagy sem, európai vagy nem egy ilyen döntés? Már 1996-ban is előfordult, hogy öt hónappal eltolt az ország önkormányzati választást. Több európai országban rendeznek részleges parlamenti választásokat önkormányzati- vagy tagállami parlamenti választásokkal egy időben. Tehát nincs jogi akadálya európai szemmel sem. Erkölcsileg elfogadható vagy nem? Minden alkalommal a kormányzatot és kormányfőt adó legfontosabb párt úgy taktikázott, hogy neki jobb legyen. A rövid itthoni történelem bebizonyítja, bármilyen taktika legyen, úgy sem változtat annyira a parlamenti összetételen, de nyugtatja a kopásban levő fő kormányzó pártot a választások előtt. Volt, amikor a kerületek rajzolása volt a taktika, volt, amikor a választások időpontjának a kitűzése. Mi minden alkalommal azért küzdöttünk, hogy ne az az elv érvényesüljön, hogy aki nyer, mindent visz, mert akkor az ország nagyon elcsúszhat. Legyen liberális, demokrata, szociál-demokrata, megvan bennük a hajlamosság arra, hogy a “mindent, de most és a többi nem számít” elvet érvényesítsék. Mi meg RMDSZ-ként mindig azt mondtuk, sok mindent lehet, de kimérten és értelmesen, és minél szélesebb körű hasznossággal az országnak.

Most is ez történt. Legyen arányosság, de ezért akár bevállaljuk azt, hogy egy napon hat szelvényre kell leadnunk a voksunkat.

… és nem is beszélve arról, hogy ez egy jó alkalom, hogy majd 2016-ban végre az önkormányzati választásokat a parlamenti után szervezzék meg, mint néhány tőlünk nyugatabbra fekvő országban.

Hogy miért madártávlatból?  Mert ezt a bejegyzésemet Európa felett írom. Utazunk az Európai Néppárt Kongresszusára. És innen valahogy könnyebb tisztábban és higgadtabban átgondolni mindazt, ami a Dâmboviţa partján történik.

u.i. Ha megnézzük az Egyesült Államok vagy a Nyugat-európai államok választási térképét, megdöbbentő alakzatú kerületeket és időtáblákat találhatunk. Miért? Valaki valahol helyzetben van, taktikázik, és nincs, aki mérsékelje a túlzásokat.

Első látásra úgy tűnik, mindegyik közvéleménykutatás arra öszpontosított, hogy ki melyik pártra, vagy annak melyik képviselőjére szavazna, illetve arra, hogy hogyan szavaznának, vagy hogyan szavaztak a választók. Röviden az derül ki, hogy Magyarországon csökken a Fidesz előnye, de még mindig a leginkább támogatott politikai alakulat, illetve, hogy Romániában a Szociál-liberális Únió győzne, és hogy győzelmet is aratott Nagybányán.

Ha viszont jobban megnézzük, az adatok nem ennyire egyértelműek. Például elfelejtették a híradásokba belefoglalni, hogy ebben a nagy elégedetlenséggel teli társadalomban csak a választópolgárok egyharmada ment el szavazni, és így is az USL-s jelölt csak RMDSZ-támogatással nyerte meg a választásokat. Emellett a nagybányai fejezethez odatartozik az is, hogy, amint ez kiszámítható volt, a magyar közösség az általános tendencián felül ment el szavazni, és ezáltal lett Chereches polgármester kicsivel több mint 51%-al már az első fordulóban. Tehát a mostani ellenzék sem tudta megmozdítani a szavazókat, azokat akik elégedetlenek a társadalmi helyzetükkel.

A magyarországi közvéleménykutatások is egy érdekes információt szolgáltatnak nekünk. A Fidesztől elpártoló választók nem más politikai opciót, pártot választanának, hanem tartózkodnának egy holnap megszervezett időközi választáson. Ez azt jelenti, hogy a még jelentős állami reformok kezdetén tartó új magyar kormánnyal elégedetlen szavazók nem döntenek egyelőre más párt mellett, vagyis a baloldal mellett. Több mint 800.000 szavazót vesztett a Fidesz, de ezek a szavazók nagyrészt nem találhatóak meg más pártok táborában. Ők tartózkodnak…

A gazdasági krízis elleni harcban megkopott jobboldali pártok támogatóinak vesztesége nem jelenti azt, hogy a többnyire baloldali vagy liberális pártokból összeálló ellenzék újabb támogatókat talál. Csak azt jelenti, hogy ma, 2011-ben Közép-Európában az emberek nem találnak magukra a politikai vitákban, és türelmetlenül várják, hogy véget érjen ez a nagyon sok áldozatot követelő időszak.

Sokan elemezgetik, hogy mit tegyen az RMDSZ az elkövetkező időszakban. A választási eredmény, illetve a közvéleménykutatások eredményei azt mutatják, hogy a legjobb saját úton járni, hogy nem kell a közvéleménykutatásokat bújni, hogy a jövő évi választásokra vonatkozóan még semmi nem dőlt el, és ami bennünket iránytűként meghatározhat, az a vállalásaink teljesítése és az ezekért való folyamatos küzdelem.

De teljes mértékben tudatában vagyok annak, hogy vannak pillanatok, amikor többet kellene mondani, mint amennyi belefér a Twitter adta százvalamennyi karakterbe. Időszakok, amikor bizony több mindent kellene átadni mindenkinek, aki nyomon követi munkámat, figyelik a különféle témákról megfogalmazott véleményemet. Ezért úgy döntöttem, hogy a továbbiakban nem nagyon gyakran ugyan, de időt szakítok arra, hogy bizonyos témák mentén az említésre méltó tényeket, adatokat, illetve a véleményemet és a benyomásaimat leírjam.

Hogy miért pont most indulok ismét újra ebben a blog adta virtuális térben? Mert két év parlamenti munka után egy olyan pillanatban találom magam, amely egyben furcsa, vívódással teli, és sajnos a jövőre nézve rossz előjellel bír. Az ellenzék szájára vette a magyar ügyet. És meggondolatlanul (vagy meggondoltan) eszközként használja ezt, hogy gyengítse a kormányt, gyengítse annak lehetőségét, hogy továbbhaladjunk a kisebbségjogi rendszer bővítésében, és hogy megakadályozza azt, hogy legyen legalább egy olyan téma, ahol nincs külön vélemény a jobboldali és a baloldali összeforrt ellenzék között.

Meggondolatlanul, mert nem számolnak azzal, hogy ha a magyar kérdés újra az asztalra kerül, az bizony a román társadalmat is magával ragadja egy adott mértékben, a hangulat elragadtatódhat. És ez talán nem ma fog meglátszani, de minden bizonnyal megérezzük majd az elkövetkező hónapokban. Ismét előkerülnek a helyi viszályok, a szórványközösségek kiszorítódnak, elakad a párbeszéd a Székelyföldön a magyar többség és a román kisebbség között, előkerül a Noua Dreaptă és a többi hasonlóan gondolkodó és cselekedő szervezet, stb.

Meggondolt, mert a magyar ügy szájravétele megfontolt, politikai számításokkal járó cselekedet. A számok pedig a pártok közötti viszonyok átrajzolásáról és minél több szavazat begyűjtéséről szólnak.

Mindkét esetben van valaki, aki középen találja magát, és az pontosan mi, a romániai magyar közösség vagyunk.

És persze, mintegy az eset „szépségét” erősítendő a magyar közösség belsejében dúló RMDSZ – nem RMDSZ vita, illetve hogy ki védi jobban vagy kevésbé az autonómiát.

Nos, ezért ültem ma számítógép elé, és kezdtem írogatni.

Először is rövid kronológiai leírás az ellenzék nyilatkozatairól: Két héttel ezelőtt a Szenátus és a Képviselőház közös ülésén, amelyet a munkatörvényköny elfogadására hívtak össze, az ellenzék látta, hogy a kormány ellen irányuló kommunikációja semmiképp nem sikeres, és elővette a március 15-én elhangzott felszólalások szövegeit. Sikerült botrányt keltsen belőlük, korülöttük. Azt mondták, a különböző magyarországi politikusok nyilatkozatai veszélyeztetik Románia egységét. Egyáltalán nem számított az, hogy stratégiájukat olyan információkra alapozták, amelyeket mégcsak le sem ellenőriztek, az egyetlen dolog, ami érdekelte őket az volt, hogy minden figyelem erre a témára terelődjön. Beszédes példa erre, hogy amikor a Roberta Anastase házelnök irodájában a pártok egymás között a Puiu Haşotti, a liberális frakcióvezető szövegének helytelenségét tárgyalták, és én jeleztem, hogy téves a szöveg tartalma, Haşotti mosolyogva csak annyit válaszolt, hogy akkor legfeljebb kicseréljük Orbán Viktor nevét valaki máséra, a lényeg nem ezen van. Aznap, amint tudjuk, a koalíció zárta sorait, és az ellenzék kezdeményezését eldobtuk.

De a múlt hét második felében elkezdődött a második felvonás. A Nemzeti Liberális Párt benyújtott egy újabb szöveget a Képviselőházba és a Szenátusba is, ami ismét csak Orbán Viktor el nem hangzott kijelentéseit firtatta. A beadvány szövege katasztrófális, a benne használt szókincsről inkább nem is beszélnék. Nem pontosan ugyanaz, mint Puiu Haşotti első szövege, de üzenetekben és jelzőkben is ahhoz hasonló.

A Szenátus Állandó Bürója nagyon okosan nem vette fel napirendre, és a Szenátus plénumában a kollegák nem szavazták meg, hogy napirendre kerüljön, így ott az ügy elesett. A Képviselőházban viszont, számomra érthetetlen okokból, a házelnök és a demokrata-liberális frakcióvezető ahelyett, hogy csatlakoztak volna a napirendre való felkerülés ellen tiltakozókhoz, azt támogatták, hogy a Külpolitikai bizottság készítsen a beadott szövegről véleményezést, fogadjon el egy nyilatkozatot, és ezt majd terjessze elő döntésre plénumban. Mi mint RMDSZ mindig is azon a véleményen voltunk, hogy ezekben a kérdésekben nem szabad szavazni, mert azáltal csak újabb és újabb lehetőséget adunk hangzatos és fellengző szónoklatoknak, és ez a nemzetibb érzelmű koalíciós társainkat eltántoríthatja. Első alkalommal ez sikeres volt, kvórum hiányában egyszerűen felfüggesztettem az ülést. Így pedig nem volt amiről tárgyalni, a határidőt nem tartottuk be, tehát a plénum egyszerűen csak leszavazta volna azt, hogy ez napirendre kerüljön. De hétfőn a Képviselőház Állandó Bürója megint elkövette azt a hibát, hogy a Nemzeti Liberális Párt szövegét visszaküldte a Külpolitikai bizottságba újabb véleményezésre. Ekkor már tudtam, hogy nem lehet kvórum hiányára hivatkozni, mert az ellenzék teljes haderővel fel fog vonulni. És ami ismét csak furcsa volt, a hivatalos feladatunk úgy szólt, hogy hétfő délután 4 órától le kell ülnünk a bizottságban az említett szövegen dolgozni. A stratégiánk értelmében az egyetlen eszközünk az maradt, hogy dolgozzunk estig, és ha lehet, ne hozzunk döntést. Egy adott pillanatban szavazásra bocsájtottam a nyilatkozat elfogadásának szükségességét, és akkor láttam, hogy pár demokrata-liberális képviselő, például a nagyváradi Bot és a jászvásári Oajdea átszavaztak. Ettől kezdve nem volt visszaút. Ezek utána szűkebb körben egyeztettünk, és úgy döntöttünk, hogy addig dolgozunk, amíg kifáradunk, majd másnap tiszta fejjel döntünk. Tăriceanu volt miniszterelnök megsokallta a pártja által beadott szöveg „hőbörgését”, és újabb szöveggel állt elő, amely szerintem legalább ugyanannyira agresszív és nacionalista volt, mint az előző, csak épp az ő szájíze szerint volt megírva. Hogy legyen tárgyalási alap, elővettem a táskámból egy másik szöveget, amelyeket pontosan ilyen pillanatokra készítettem, és amely nem elítélésről, hanem a két ország közötti együttműködésről szól. Tudtam, hogy ezzel vitát lehet létrehozni a felek között. Ez be is igazolódott, este 9-ig dolgoztunk, vitatkoztunk, sőt veszekedtünk, végül kialakult szöveg, és abban maradtunk, csak reggel szavazunk róla, mert még politikailag egyeztetni akarjuk. Természetesen, a cél az volt, hogy ne szülessen sem végleges szöveg, sem jelentés, és a plénumban ne kelljen majd az eljárásrendről vitázni. Ezáltal az ellenzéknek nem lett volna lehetősége magyarellenes kijelentésáradtra, és a sajtónak sem kínált volna senki csemegét.

Ezért jöttek le még hétfő este olyan hírek a sajtóban, hogy a Külpolitikai bizottság kidolgozott egy szöveget. Az estére elkészült szöveg rossz volt, függetlenül attól, hogy szókincsileg visszafogottabb volt, mint az eredeti. A sajtónak, mint Külpolitikai bizottsági elnök, én kellett elmondjam, mi történik, de ettől függetlenül, elfogadhatatlannak tartottam, és ezt Twitteren meg is írtam már akkor este. Másnap reggel persze úgy volt, hogy a koalíció tagjai előzetes megállapodás értelmében nem mennek el a bizottsági ülésre, így nem lesz kvórum. De ekkor ismét jött a meglepetés, a nagyváradi demokrata-liberális kollega mégis bement a gyűlésre, és nemcsak létrehozta a kvórumot, hanem meg is szavazta a szöveget. A frakcióvezetőjük sem tudta kihívni a teremből, ebből látszik a Demokrata-liberális Párt parlamenti frakciójának erőssége és komolysága. Ekkor bementünk mi, a koalíciós partnerek a bizottságba, és kérdőre vontuk az eljárás helyességét, de két óra meddő vita után – ami megint az időhúzásról szólt – be kellett látnom, nincs szabálysértés, és a kérdést be kell vinni a Képviselőház plénumába. A plénum nem fogadta el a nyilatkozatot. Egy szavazaton múlott.

Nos, ez a történtek rövid krónikája. Most pedig, felsorolok pozitív és negatív meglepetéséket, élményeket.

Pozitív meglepetések: Sever Voinescu demokrata-liberális képviselő karakán érvelése és pozitív hozzáállása az egész kérdéshez. Mircea Toader jelenléte a bizottsági ülés második napján, az, hogy kivette a részét az eljárás szabályosságát érintő vitában, és segített is. Az RMDSZ vezetők gyors és komoly segítsége az ügy kezelésében. Niculescu-Duvăz szociáldemokrata képviselő, aki ugyan sürgette a nyilatkozat elfogadását, de meglepően visszafogott, száraz megfogalmazásokat javasolt.

Negatív meglepetések: Tăriceanu volt kormányfő eddig énjét meghazudtoló kirohanásai. Olyan szöveget tett le, amelyben Székelyföld ellen lépett fel (a bizottsági rossz szövegben ez legalább nem szerepelt, mert addig vitatkoztam vele, amíg ki nem vette), az autonómiát támogató kormányzatis és parlamenter társak törvényes felelősségre vonását sürgette (ezt is sikerült kivetetnem a szövegből, legalább ne csemegézzenek rajta mások is), és még számos zamatos nacionalista és még annál is durvább dolgok. A váradi demokrata-liberális képviselő, aki Csibi Barnázott és Székelyföldezett. A szintén nagyváradi szociáldemokrata képviselő asszony, aki kifakadt, és szégyentelennek és egyéb más nemes tulajdonsággal rendelkezőnek nevezett. A többi kisebbségi képviselőnek a non combat álláspontja.

Nem meglepetések: Mircea Duşă sürgés-forgása az ellenzék megszervezésében. Uioreanu liberális képviselő igen zamatos megfogalmazásai. A második napi vitának a személyeskedésbe való fordulása. Az, hogy a populista demokrata-liberálisok könnyen áthajlanak.

Otthoni meglepetés: Olvastam olyan magyar publicisztikát, amely arról szólt, hogy mi nem képviseljük az autonómiát, és azért jutunk ide, mert a viták során könnyedén feladjuk a dolgainkat. Nos, a viták nagy része a bizottságban pontosan az autonómiáról szólt, és nagyon nagy erőfeszítés volt, hogy az a szöveg, ami kijött a bizottságból, és nem került elfogadásra, de attól még sajtónyilvánosságot kapott, nagyon kis mértékben érintse az autonómiát, és Székelyföld sem szerepeljen benne. Pedig, ismétlem, az indítványok és a viták mind egy szálig csak erről szóltak. Az ilyen publicisztikai írásokra csak azt tudom válaszolni, ha nem végezzük az autonómia ügyében a munkánkat, miért akartak a liberálisok és Tăriceanu törvény előtt felelősségre vonni bennünket képviselőket, szenátorokat és a minisztereinket azzal az indokkal, hogy alkotmányellenesen beszélünk, és az autonómia érdekében alkotmányellenes kezdeményezéseink vannak?

Szükségesnek éreztem, hogy mindezt leírjam.

Sokminden történt két hét alatt. Az RMDSZ-es kollegák és a koalíciós partnerek többségének köszönhetően sikerült kontroll alatt tartani az ügyet. De sajnos ezalatt a román sajtó önzetlen támogatásával elkészült egy, a magyar ügyet felhasználó kommunikációs kampány…