Még két nap…

Sajnos még csak két nap, mert még annyi mindent lehetett volna, kellett volna még csinálni…sok-sok ötlet maradt még kihasználatlanul…sok-sok emberrel nem sikerült még beszélnünk…

Még csak két nap…hurrá , mert azért kicsit elfáradtunk…

Nem volt könnyű. De szép volt, jó volt, hangulatos volt. Új barátságok születtek…sokat tanultunk…Amikor nem mentek a dolgok kellőképpen, amikor elkeseredtünk, ránéztünk Attilára…mert ő az, aki minket összetart…

Nem bánom az átdolgozott szombatokat. Nem bánom, hogy több mint egy hete már, hogy nem volt időm két értelmes mondatot váltani az anyámmal. Nem bánom, hogy két hónapja nem láttam egy filmet sem (annak ellenére, hogy nagy mozibolond vagyok ). Nem bánom, hogy nem értem el a barátnőm szülinapjára. Nem bánom, hogy nem emlékszem, mikor feküdtem utoljára emberi időpontban. Imádtam minden percét ennek a kampányak, a nehezeket is. És kimondhatatlan ürességérzet fog el, ha a jövő hétre gondolok… De addig is még van másfél nehéz nap…aztán a vasárnapi voksolás, majd a várakozás…és a reménykedés…

Ma este pedig Bródy koncert Csíkszeredában. Kampányzáró. Még kis rohangálás…még el kell készíteni a koncert előtt vetítendő összeállítást, még foglalkozni kell a vendégekkel és rakás egyéb utolsó simítás…De tudom, amint felcsendülnek az első akkordok a gitáron, kilazulunk… és alig várom .

Például az én személyes kedvencem: Filléres emlékeim

Hargita